Rendelőnk telefonszáma:

+36 70 666 7073

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Milyen típusú koronák közül választhatok?

Sok páciens felteszi ezt a kérdést nekünk, de most egy picit távolabbról indítanánk a magyarázatot. Hogy jobban megértsük, miről is beszélünk. Elvégre az első igazán fontos dilemma az, hogy: „Mi is a fogászati korona?”

Nos, azt a fogpótlást nevezzük így, amely beborítja a klinikai korona egészét, tehát lényegében a fog látható részét. Már több mint 100 éve alkalmazzák a fogászatban, és előnye, hogy képes esztétikusan restaurálni a rágószerv sérülését.

Ugyanakkor nem nevezhetjük hagyományos értelemben fogpótlásnak, hiszen nem elveszített fogat pótol, hanem a nagyobb sérüléseket lehet helyreállítani vele.

Leginkább olyat, amit töméssel már képtelenség volna, így például:

  • gyökérkezelés miatt elszíneződött fogakat

  • letört fogakat

  • súlyos fogszuvasodást

  • nagymértékű kopást

A fogászati korona felépítése

A fogkorona lényegében két nagyobb részből áll:

  • a stabilitásról és tartósságról gondoskodó vázból,

  • valamint az esztétikus megjelenésért felelős leplezésből.

A leplezés, vagyis a külső borítás ma már minden esetben porcelán, hiszen csak így biztosítható a megfelelő esztétikum. Vagyis a szép, hófehér végeredmény, amelyre minden páciens vágyik.

Csakhogy a fogmű minőségét a vázhoz felhasznált alapanyag határozza meg, hiszen az dönti el, mennyire lesz erős és terhelhető a pótlás. Nem mellékesen a váz befolyásolja az esztétikumot is, mivel annak színe áttetszik a porcelánon.

A fogászati korona többfajta anyagból is készülhet:
  • fémvázra égetett porcelánból

  • (prés)kerámiára égetett porcelánból

  • cirkonvázra égetett porcelánból.

A különböző megoldások előnyei és hátrányai

Mindegyik típusnak megvan a maga előnye és hátránya, ezeket pedig fogorvosaink minden esetben átbeszélik a pácienssel egy alapos konzultáció során.

A fémváz egyik legnagyobb előnye, hogy olcsón előállítható, cserébe viszont rendkívül erős és tartós. Ez az egyik legtöbbet használt és legnépszerűbb megoldás, leginkább azért, mert kedvező az ára. Hátránya viszont, hogy a szürke fémváz színe áttetszik a porcelánleplezésen, ez pedig nem túl esztétikus.

A porcelánból készült módszer előnye a fémmentesség és a hihetetlen esztétikum: a leplezésen a fehér váz színe tetszik át, így a végeredmény páratlanul szép, ami mellőzi a mesterkélt hatást. A természetes megjelenés mellett ráadásul nem áll fenn az allergiás reakció veszélye sem. A fogmű hátránya, hogy közel sem olyan erős, mint a fémből vagy cirkonból készült váz.

Az utóbbi években elterjedt cirkon előnye, hogy erősebb, mint a fémváz, mégis fehér színű, ezáltal a tartósságról és az esztétikumról egyszerre gondoskodik.

Ha kérdésed van, bátran keresd fel fogorvosainkat, akik örömmel adnak választ minden felmerülő dilemmára.

 


 
Bővebben a fogpótlásokról a szolgáltatásaink menüpont alatt olvashat.
 

 

Foglaljon időpontot

 

+36 70 666 7073

 

vagy

itt kérjen visszahívást:

 

 

Visszahívást kérek


Dentium Implant Center fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem